Nk Az Úton

Ezt a 6 dolgot bánjuk meg életünk végén

Informações:

Synopsis

Azt hisszük, hogy sok időnk van még, és ráérünk megtenni, kimondani, kipipálni, átélni, átérezni olyan dolgokat, amelyek boldogabbá, vagy legalábbis elégedettebbé tesznek bennünket. Nézzük meg, mit mondanak azok az emberek, akik az életük végén járva megbántak valamit, hátha még időben okulhatunk belőle. Ken Robinson Elemedben vagy? című könyvében olvastam egy hölgyről, Bronnie Ware-ről, aki írói munkássága mellett idős, sokszor már gyógyíthatatlan betegek ápolásával foglalkozott. Bonnie azt tapasztalta, hogy amikor az emberek szembesülnek halandóságukkal, sokfajta érzelmet átélnek a dühtől kezdve, a tehetetlenségen át, egészen a megbocsájtásig, majd elfogadásig. Munkája során sokukkal elbeszélgetett arról, hogy van-e valami, amit megbántak, vagy amit másként tennének, ha újrakezdhetnék. Több hasonló mondat is elhangzott, ezekből hozok most hatot. Érdemes elgondolkodni rajtuk, hátha még időben okulhatunk belőlük… “Aztán eljött a nap, amikor a veszély, hogy meghúzom magam, és örökre bimbó maradok, sokkal